Kedves MÁTRIXOS Tanulók!

Közösen eljutottunk a július hónapig is, amikor a főbb szántóföldi kultúrák (kukorica, napraforgó stb.) virágzása megindult, a repce betakarítása pedig már várhatóan megtörtént...

Július havi "hírlevelünkben" ezért elsősorban a napraforgóban fellépő és "időszerű" tányérdeformációs tünetekre fókuszálunk és folytatjuk a "MÉHKAPTÁRAK VÁMSZEDŐI" c. fejezetünket is.

Sikeres felkészülést kívánva:
Dr. Horváth Zoltán Ph.D.
ny. főiskolai és c. egyetemi tanár
("Zoli bácsi")


NÖVÉNYTERMESZTÉS - NAPRAFORGÓTERMESZTÉS

  • A napraforgón leggyakrabban előforduló kórtani és élettani eredetű tányérdeformációk és torzképződmények

Adott évjáratokban visszatérő jelenség a napraforgótányér - sokszor élettani eredetű - deformációja, a tányérok kaszatfelőli oldalán megjelenő "tumor"- szerű pikkelylevél kinövések, a tányér "MERCEDES-CSILLAG"- szerű hasadása, a hasadás közelében gyakran előforduló nyelvesvirág-tömörülés stb. A szakirodalom e jelenséget a napraforgótányér ellevelesedéseként (phyllomania) tartja számon. A phyllomania jelenségét több tényező is elősegítheti. Az eddigi vizsgálatok alapján (HORVÁTH 1988, 2011, 2012) egyértelmű, hogy a fenti elváltozásokat az alábbi ökológiai és kórtani tényezőknek tulajdoníthatjuk:

Mikroorganizmusok (Phytoplasma spp.) támadása következtében létrejött

a.) teljes fillománia (holophyllománia), azaz levelesedés (L.: 1. ábra) és

07 1
1. ábra. A teljes fillománia tünete
Eredeti rajz: HORVÁTH Z.

b.) részleges fillománia (= hemiphyllománia), azaz levelesedés (L.: 2. ábra).

07 2
2. ábra. A részleges fillománia tünete
Eredeti rajz: HORVÁTH Z.

Mindkét fillománia - azaz levelesedési típus FITOPLAZMA (= a baktériumszerű kórokozó csoport a háncsszövetben található, általában sárgaságot, virág ellevelesedést, elzöldülést, valamint "boszorkányseprűsödést" okoz). Terjesztői a kabócák, azok közül is elsősorban;  a törpe gabonakabóca (Macrosteles laevis), a sárgalábú recéskabóca (Myalestes obsoletus), valamint a Cicadella atropunctata. E tányérdeformációs tünetek elsősorban ott fordulnak elő, ahol a táblaszélek, árokpartok ARANKA (Cuscuta spp.) fajokkal (nagy- és kisaranka, lenfojtó aranka) fertőzöttek! Így a védekezés is ezekre, pontosabban a megelőzésre irányul! (Az arankafajok irtása totális gyomirtószerekkel stb.) A fillománia előfordulása napraforgó-vetéseinkben 1-3% körül alakul, ami egyben a termésveszteség %-át is jelzi!


Tartós hideghatás okozta, ún. "HIDEG-STRESSZ"

Francia és német ezirányú kutatások kimutatták; azok az állományok, amelyek közvetlenül virágzás előtt vagy a virágzásuk kezdetén intenzív hideg periódusnak voltak kitéve (pl. a kelést követő 25-35 nap között 5 °C-ig tartó lehűlések), valamennyien mutatták e tüneteket! E fejlődési rendellenességek - a többi fiziológiai problémához hasonlóan - gyakran sújtják a különböző genotípusú hibrideket (HORVÁTH, 1988). A "HIDEG-STRESSZ" okozta tányérdeformációs tünetcsoport esetében a pikkelylevelek (= a tányér szélén sorakozó, húsos, törékeny levelek), a nyelves (a tányér külső peremén elhelyezkedő háromtagú, "alaktalan" sugárvirágok, amelyek alsó része rövid csővé nő össze. Feladatuk a beporzó rovarok csalogatása) és csöves virágok (a napraforgó fészekvirágzatának belső felén jobb, illetve bal irányú sorokban rendeződnek el, kétivarúak, ők a tulajdonképpeni kaszat-termést adó virágok) rendezetlen halmaza található a tányérokon! A pikkelylevelek gyakorisága miatt e tünetcsoportot célszerű "PIKKELYLEVELESEDÉS"-ként említeni. Változatos megjelenési formái közül leggyakoribb az ún. "MERCEDES-CSILLAG" alakú torzulási tünet (L.: 3. ábra).

07 3
3. ábra. Az ún. "MERCEDES-CSILLAG" alakú torzulási tünet
Eredeti rajz: HORVÁTH Z.

Ez utóbbi tünet - bár adott évjáratban viszonylag gyakori - az előző tányérdeformációs tünetekhez hasonlítva kevesebb termésveszteséggel járhat (a hasadásnál kipördülő, domború tányérrészek bizonyos kompenzációra képesek). Sajnos léteznek a "hidegstresszre" hiperérzékeny hibridek is, amelyeknél a termésveszteség - adott évjáratban - elérheti a 30-40%-ot is!

Védekezés:


  • optimális időben történő vetés,
  • a "hidegstressz"-re érzékeny hibridek kiszűrése.


Bórhiány (B) okozta tányérdeformációs tünetek

A napraforgó egy igen bórigényes (B) növény. A növényfajokhoz viszonyított átlagos termelési szintet feltételezve, 10-szer több bórt fogyaszt, mint a gabonafélék és 3-4-szer többet, mint a cukorrépa. Bór igényét a napraforgó nem az egész vegetációs ciklus alatt veszi fel, hanem annak fejlődési kezdetén, az 5-6 pár lombleveles fenológiai stádiumban. Mint "nem mozgékony" ún. "INMOBIL" elem, hiánya elsősorban a fiatalabb leveleken jelenik meg (hisz az idősebb levelekből nem tud átvándorolni a fiatal levelekbe).

A jellegzetes hiánytünetek (L.: 4. ábra):

a napraforgó középső "levélemeletén" a legkifejezettebbek. A fiatal levelek alapi része, majd később az egész levél sárgul. A levelek kisebbek, deformáltak, töredezők, részben befűzöttek, meggörbülnek és besodródnak (= ún. kagylós levél). A tünetek nagyon kifejezettek a levéllemez vállán (L.: 4. ábra), VÖRÖSBARNA "PERZSELT" elhalások formájában (HORVÁTH, 1988). A hiány első jele: a tenyészőcsúcs (bimbó) alatti szárvég megvastagodása, gátolt hosszanti növekedése.

07 4

4. ábra. A bórhiány súlyos tünete a tányér lefejeződése
Eredeti rajz: HORVÁTH Z.

A virágképződésvagy teljesen elmarad vagy csak erősen deformált tányérok fejlődnek ki, amelyekben semmi vagy túlnyomórészt "LÉHA" kaszat fejlődik ki(HORVÁTH, 1988). Súlyos bórhiány esetén a szár hosszanti irányban meghasadozik, a tányér alatti szárrész befűződik, a TÁNYÉR szabályos metsz-lappal "LEFEJEZŐDIK" (L.: 4. ábrát piros nyíllal jelölve). A sorok között a lehullott tányérok tömege található! Előfordulására száraz évjáratban, tömődött, magas pH-jú és kálciumban (Ca) gazdag (10% körüli "aktív" Ca-tartalom) talajon számíthatunk! Előfordulása esetén az egész napraforgó állomány - gyengébb vagy erősebb tünetekkel - érintett. Az általa okozott termésveszteség elérheti az 50-60%-ot is!

Védekezés: a rendelkezésre álló kiváló minőségű bór termékekkel (mint pl. a FITOHORM által forgalmazott POLYBÓR-készítményekkel) védekezhetünk PREVENTÍV- jelleggel. A hiánytünetek megjelenésekor a védekezés már megkésett! Szerepe a veszteség csökkentésében nem éri el a kijuttatás és a szer költségeit!

  • A herbicidek okozta tányérdeformációs tünetek (skálájuk igen széles, külön fejezetet igényel!)(A REPCE-növényen előforduló "VIRÁGZÁSI RENDELLENESSÉGEKRŐL" a következő HÍRLEVELÜNK- ben számolunk be!)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS -TARTÁS - -> A MÉHKAPTÁRAK VÁMSZEDŐI

•    Szalagos méhészbogár v. méhfarkas
(Trichodes apricarius)

Közép-Európa melegebb területein él. A szúfarkasok (Col., Cleridae) családjába tartozó bogárfaj. 7-16 mm hosszúságú, karcsútestű bogár. Szárnyfedőin váltakozva széles fekete és piros sávok vonulnak keresztben (L.: 5. ábra).

07 5
5. ábra. A szalagos méhészbogár imágója
Eredeti rajz: HORVÁTH Z.

A szárnyfedők feketén végződnek (a nagyon hasonló Trichodes alvearius szárnyfedői pirosan végződnek!). Feje, tora és lába fekete. Méhészkönyveink "MÉHFARKASNAK" hívják (szakmai körökben ugyanilyen néven illetik a halálfejes lepkét és a közönséges méhfarkas kaparódarázs-félét is!), de bajos volna megmondani, hogy mivel szolgált rá erre a "vészjósló" névre. A méhészkönyvek írói szerint a kaptárakban "gyakori" és "nagy kárt okoz". Egy azonban biztos; nálunk mindenfelé közönséges, ahol méhek előfordulnak. Az imágó virágokon, elsősorban ernyősvirágzatú (Apiaceae) növényeken (vadmurok, kapor, lestyán, petrezselyem, pasztinák stb.) él és itt nektárral és virágporral táplálkozik, de előszeretettel ragadozza a virágra járó vad- és háziméheket! (HORVÁTH Z., 1983. nem közölt irodalmi adat.) "MÉHFARKAS" elnevezése is valószínűen innen ered.

Annyit biztosan tudunk, hogy a szalagos méhészbogár lárvája különféle, családot nem alkotó vadméhek fészkében fejlődik, s azokat fogyasztja. Májustól júliusig fordul elő.

Kártételét illetően a méhészkönyvek írói egymástól "ollóznak" jelentősen felnagyítva azt. Az egyetlen igazán megbízható adat ASSMUSS (1865) tollából ered. Híradása szerint a szalagos méhészbogár lárvája OROSZORSZÁGBAN az elhanyagolt tönk-kaptárak fenekén, a repedésekben fejlődik és rejtőzködik júliustól a következő év májusáig. A kaptár fenekére hullott "félholt" és elpusztult méhekkel, kidobott méh-lárvákkal és bábokkal táplálkozik. A báboknak és a méheknek csak a "belsejét" eszi meg, a lárvákat teljesen elfogyasztja. A szerző - egy gyenge családot megfigyelő kaptárban, a kaptárba bocsájtott szalagos méhészbogár lárvák a lépbe rágták magukat. A sejtek feneke mentén járatokat készítve, a fiasításos lép középső részéig hatoltak és ott kezdték meg a bábok pusztítását! Ha már nincs fiasítás, a szalagos méhészbogár lárvák elhagyják a lépet és a kaptár repedéseibe húzódnak, ott telelnek és áprilisban újrakezdik a puszítást. Májusra fejlődnek kifejlett bogárrá.

Összefoglalva: a szalagos méhészbogár kártétele elsősorban ragadozóként (predátorként) ismert, mely tevékenysége az ernyősvirágzatú növényeken, de a mákon is ismert. A kaptárakra vonatkozó kártétele megerősítésre szorul, hisz erre vonatkozóan nagyon kevés az irodalmi adat!


Aranyos rózsabogár (Cetonia aurata) és rokon fajai

A francia és olasz méhészek többféle "RÓZSABOGARAT" is a "méztolvajok" közé sorolnak. Egyik-másik szerző pedig komolyabb jelentőséget is tulajdonít nekik. Az irodalomban a Cetonia néven (= nemzetségnév) említett fajok egy része - a mai osztályozás szerint - a Potosia nembe tartozik. Mindkét nem tagjai szeretik az édességet, a virágokon, a fák kicsorgó nedvén, erjedő és hullott gyümölcsökön nyalakodnak, de olykor a méhkaptárakba is behatolnak! A már említett aranyos rózsabogár (Cetonia aurata) 14-23 mm hosszúságú, felül fémes-zöld, alul rézvörös, színárnyalata eléggé változatos (L.: 6. ábra). A szárnyfedők hátulsó felében több harántos (keresztirányú) hullámos, vonalszerű fehér folt látható. Európa nagy részén előfordul.

07 6
6. ábra. Az aranyos rózsabogár imágója
Eredeti rajz: HORVÁTH Z.

Kora tavasztól késő nyárig, sokszor szeptember végéig fordul elő. Igen kedveli az orgona, az alma, a bodza és az articsóka virágait. Lárvája hangyabolyokban és más lisztes korhadékokban (pl. faodvak fűrészporszerű aljzatában) él. Egy évig fejlődik. Kétszer vedlik, miközben eléri az 5 cm-es hosszúságot. A kifejlett imágók mézszerzés céljából a kaptárakba is behatolnak. ŐRÖSI (1939) megfigyelte, hogy 1939. augusztus 14-én egy "lapozó" méhkaptár fészkének ablakját levéve, a lépek magasságában (azok felső ötödrészében) az egyik léputcában megölt és méhszurokkal (propolisszal) bebalzsamozott aranyos rózsabogarat talált. A bogarat a méhek a két függőleges keretléchez ragasztották, mert nem tudták a kaptárból kivonszolni. "A méhek tehát kb. úgy bántak el a rózsabogárral, ahogy a halálfejes lepkével szoktak, csak éppen nem tudták megrágni kemény, erős szárnyfedőit, csak éppen lábait, amelyek csonkán meredeztek..."

A rokon fajok közül megemlíthető még: a fekete színű és OLASZORSZÁGBAN, valamint FRANCIAORSZÁGBAN gyakori Potosia opaca (= Cardui) faj, amely a kaptárban hetekig, sőt hónapokig károsít és egyedszáma többször eléri a 4-6 db-ot is kaptáranként, a rezes virágbogár (Potosia cuprea), amely 10-16 mm hosszú, fémfényű, fémes-zöld vagy olajzöld színű, szárnyfedőin fehér foltocskákkal vagy foltocskák nélkül.


Lódarázs (Vespa crabro)

Közepes méretű, 18-48 mm nagyságú, sárgásbarna darazsunk (L.: 7. ábra) leginkább az erdőket, ligeterdőket kedveli, amelyben faodvakban, madárodúkban építi fel fészkét. A nagyobb fészkek lakóinak száma elérheti az 5000-et is, azonban rendszerint pár száz példány lakik egy fészekben, amely megrágott és nyállal pépesített farostból áll.

07 7
7. ábra. A lódarázs
Eredeti rajz: HORVÁTH Z.

A papírszerű fészek külső burkán világosabb és sötétebb sávok váltják egymást. Az első lárvákból fejlődnek a dolgozók. Az ivaros egyedek ősszel párosodnak, a telet azonban csak a megtermékenyített fiatal nőstények vészelik át. Agresszív ragadozó! Több lódarázs szúrása az emberre HALÁLOS lehet!

Kártételét
illetően a "méhészkönyvek" megegyeznek abban, hogy a lódarázs fontos méhellenség. Kártételéről így ír az "ANGLIAI MÉHESKERT" 1759-es magyar fordítása: "Ha észrevesznek valamelly Méhecskét a' körül nyugodni, meg-megragadgyák azt és körmök között el-viszik..."

Valóban, ahol a lódarázs elszaporodik, a méhekre nagy a veszedelem (ŐRÖSI, 1939). Különösen erdős vidéken okoz kárt, mert kedvező fészkelőhelyeket talál. Tétovázás nélkül ragadja el a méheket akár a kaptár küszöbéről is, néha pedig a kaptárba is betolakodik. Elfogdossa a repülő vagy a virágokról gyűjtő munkásokat. Megdézsmálja a megtelepedett vagy még "kóválygó" rajt. Kaptárbontáskor elrabolja a méheket a kézben tartott lépről is. Az ember közelségére rá sem hederít! A méhek repülésének megszűnte után, estefelé is felkeresi a kaptárakat, s ilyenkor különösen a kint lévő egyedeket hordja el...  A lódarázs néha az anyát is elfogja. Nemcsak a méhekért, hanem a MÉZ kedvéért is rájár a méhesre. A néptelenebb családok kijáróján bebújik és megszívja magát mézzel. "Ezt a gyengéjét az ÍRTÁSÁRA is fel lehet használni" (ŐRÖSI, 1939).

Védekezés:

  • A lódarázs fészkének elpusztítása az anyával együtt.
  • A méhes környékén alkalmatlankodó darazsak "levadászása" (SPRAY, ütő alkalmatosság stb.).


EGYÉB DARÁZSFAJOK

A redősszárnyú darazsak (Vespidae) családjába tartozó Lódarázs (Vespa crabro) mellett, a társaséletű darazsak (v. családos darazsak) közül meg kell még említeni az alábbi fajokat:

•    Német darázs (Vespa germanica)

Egész Európában honos és közönséges Föld alatti fészket épít. Egyik-másik fészek igen népes (találtak óriási fészket is 60000 egyeddel). Könnyen megismerhető arról, hogy sárga fejpajzsán (homlokán) 1-3 fekete pont van (L.: 8. ábra B.). "Méhesemben 1935 augusztusában és szeptemberében különösen sok németdarázs háborgatta a méheket. A darazsak délelőtt 10 óra tájban jelentkeztek tömegesen és többnyire délután 5 óráig vadászgattak. A darazsak a földön pihenő munkásokat vagy a küzdelem után szétváló méheket támadták meg" (ŐRÖSI, 1939). Ragadozó életmódja mellett a gyümölcsök levét, virágok nektárját is kedveli. Gyümölcsösökben a termés megrágásával is kárt okozhat.

07 8 
8. ábra. Darázs- és méhfarkasfejek. A) közönséges darázs, B) németdarázs, C) lódarázsanya, D) méhfarkasnőstény, E) méhfarkashím
Rajz: ŐRÖSI (1939) nyomán HORVÁTH Z.

•    Francia darázs (Polistes gallicus)
Közepes nagyságú darázs. Hossza kb. 15 mm. A francia darázs potroha elöl - a torhoz kapcsolódóan - nem széles, mint a német darázsé, hanem elhegyesedő, mint a vége. A méheket szintén megtámadja, de viszonylag ritkán. Fészkének celláit papírszerű anyagból készíti, miután fészket nyéllel egy sziklához vagy falhoz erősítette. Ingerlékenyek, könnyen támadnak, szúrásuk fájdalmas! Fejpajzsa (homloka) rendesen tiszta sárga.

•    A közönséges vagy kecskedarázs (Vespa [= Paravespula] vulgaris)
Általánosan elterjedt földidarázs faj. Nagy kolóniákban él, amelyet egy nőstény, az ún. "királynő" alapított. Fészkét folyamatosan építi. Az elkészült cellába hamarosan tojást rak, amelyekből 20 nap alatt kel ki a lárva. A dolgozók az ivadékot rendszeresen táplálják feldarabolt rovarlárvákkal, hernyókkal, MÉHEKKEL stb. A fészek őszig folyamatosan bővül, a telet - ha a fészek körülményei jók - sok példány átvészelheti. Az imágó sárga fejpajzsán (homlokán) függőleges fekete vonás látható (L.: 8. ábra A.)

•    A közönséges méhfarkas (Philanthus triangulum)

Az eddig tárgyalt darázsfajoktól eltérően nem a redősszárnyú darazsak (Vespidae) családjába, hanem a kaparódarazsak (Sphecidae) családjába tartozó faj. A LEGFONTOSABB MÉHELLENSÉGEK KÖZÉ TARTOZIK!

(A halálfejes lepkével, illetve a szalagos méhészbogárral ellentétben ő az "IGAZI MÉHFARKAS".) A méhes környékén előforduló kisebb darázsfajokhoz (kecske-, német és francia darázs) hasonló. Nagyságban sem igen különbözik tőlük. A méhfarkas fontosabb ismertetőjelei: 1. A feje a torához képest feltűnően nagy és széles (L.: 9. ábra). 2. A potroh hátán a fekete rajz csak a gyűrűk közepén nyúlik hátra és V-betű vagy háromszög alakú (erre a háromszögre vonatkozik a latin fajnév: "TRIANGULUM"). 3. A méhfarkas homlokán érdekes halványsárga rajz látható. Talán a "hármashalomhoz" és rajta a "koronához" hasonlítható (L.: 8. ábra D. és E.). 4. A nőstény méhfarkas első lábának fején jellegzetes "ÁSÓFÉSŰ" található (L.: 9. ábra).

07 9
9. ábra. A méhfarkas nősténye a jellegzetes "ásófésűvel".
Eredeti rajz: HORVÁTH Z.

Kártételét illetően alig van rá példa, hogy a háziméhen kívül más vadméhet is zsákmányolna. Legtöbben, az ezerszámra vizsgált méhfarkas fészkekben csak háziméhekre bukkantak. Külföldön (Franciaországban, Németországban, Hollandiában stb.) néhol olyan sokaságban jelentkezik, hogy a méhészkedés lehetetlenné válik! 30 lárvájának táplálására és saját fenntartására négyhónapos élete alatt 400-1000 méhet is elejthet. Még több méhet gyilkolnak le a méhfarkasok mézhólyagjuk tartalmáért. Egy nőstény (L.: 9. ábra) naponta 6-10 méhet "fej meg". A méhfarkas nősténye rendszerint a gyűjtögető méheket támadja meg. A "méhek nem sejtik a veszélyt: méhfarkas és háziméh együtt böngészik a virágokon". A támadás a méhet legtöbbször a virágokon éri, de sokszor röptében is (ŐRÖSI, 1939). A méhfarkas csak kivételesen látogatja a MÉHEST!

AJÁNLOTT IRODALOM

HORVÁTH Z. (1985 a): Méhek a napraforgó hibridek szaporításában. Méhészet.     34(8): 11.p.
HORVÁTH Z. (1985 b): Ma már nem is olyan veszedelmes. Kíméljük a halálfejes     lepkét! Méhészet. 33(8): 7-8.p.
HORVÁTH Z. (2011): A napraforgón leggyakrabban előforduló, élettani eredetű     tányérdeformációk és torzképződmények. In: FRANK J. - SZENDRŐ P. (Szerk.): A napraforgó. Szent István Egyetemi Kiadó, Gödöllő. 287-    291.p.
HORVÁTH Z. (2012): A napraforgón leggyakrabban előforduló, élettani eredetű     tányérdeformációk és torzképződmények. In: FRANK J. - SZENDRŐ P. (Szerk.):     Versenyképes napraforgó-termesztés. Mezőgazda Kiadó,     Budapest. 281-290.p.
HORVÁTH Z. (1988): A Bácsalmási Napraforgótermelési Rendszer (BNR.)     termesztés-technológiája (Technológiai kiadvány). KNERR     Nyomda, Gyomaendrőd. 75-95.p.


 Üdvözlettel:
MÁTRIX Oktatási és Vizsgaközpont

Mátrix Oktatsási Kft. Eng. sz.:E-000197/2014 Nyil. sz.:E-000197/2014/A027