Nagyon nagy esély az Aranykalászos gazdaképzés Magyarország legnagyobb agrárképző iskolájában. A gazdák megfelelő képzésének egyre nagyobb a fontossága, hiszen aki ebben a szakmában szeretne képzett lenni, annak elengedhetetlen, hogy minél nagyobb tudást tudjon magába szívni. Ezért elengedhetetlen hogy a saps és kap támogatásokat, valamint a különféle pályázatok és a földtörvény ismeretét kellőképpen elsajátítsuk. Még azoknak is szüksége lehet erre, akik évek óta ezzel foglalkoznak. Ahhoz, hogy nagyobb sikereket tudjanak elérni ezeken a területeken, egy olyan információs tudást kell megszerezniük, amit itt megkaphatnak ebben az intézményben és nagy szerencse, hogy folyik Aranykalászos gazdaképzés Kunszentmiklóson is. Engedélyszámunk: E-000197/2014

Egy vállalkozás működésének az ismereteit is meg kell tanulnia egy agrár vállalkozónak, hogy minden területen kiválóan tudjon teljesíteni és eredményes legyen. A MÁTRIX agrárképző a 2013-as év egyik legeredményesebb intézményeként üzemelt, ami a 16 éves múltjának köszönhető és a tapasztalt tanároknak, valamint a magas szintű oktatásnak.

A gazdák képzése során a tanfolyam 9 témakört érint, így a növénytermesztés, agrárgazdaság – kereskedelem, állattartás, szántóföldi öntözés, mezőgazdasági géptan, kukorica – mint a jelenleg legjobban jövedelmező növényfajta, kertészeti ismeretek, támogatási jogcímek és azok igénybevételének lehetőségei és feltételei, valamint meteorológiai ismeretek. Az aranykalászos gazdaképzés jelenleg szerencsésen Kunszentmiklóson is közvetlenül folyik. Tehát ha kunszentmiklósi, vagy környékbeli lakos, akkor bátran vágjon bele, de akár az ország más területéről is érkezhet hozzánk.

Az Aranykalászos gazda képzés Kunszentmiklóson a következő elérhetőségek útján vehető igénybe:
aranykalaszos gazda info telefon

Mátrix Oktatsási Kft. Eng. sz.:E-000197/2014 Nyil. sz.:E-000197/2014/A027