Nagyon nagy lehetőség az Aranykalászos gazda képzés Magyarország legjobb Agrárképző intézményében. A gazdák megfelelő és rendkívül magas szintű képzésének nagyon nagy jelentősége van és ahhoz, hogy valaki jól tudja ezt a szakmát végezni elég magas szintű és profi képzésre van szüksége. Tehát nagyon lényeges az, hogy a földtörvényt nagyon jól ismerje és, hogy otthon legyen a különféle támogatásokban és pályázatokban. Erre még annak is szüksége lehet, aki már évek óta ezt a szakmát űzi. Abban az esetben, hogy ha valaki a gazdálkodásban minél nagyobb sikereket akar elkönyvelni, akkor nem csak a konkrét szakmai ismeretekre van szüksége, de egy mezőgazdálkodással foglalkozó vállalkozás működtetését is igen jól el kell sajátítania. Engedélyszámunk: E-000197/2014

A MÁTRIX agrárképző a 2013-as év egyik legeredményesebb  intézményeként lett számon tartva, ami a 16 éves múltnak köszönhető és annak, hogy kellő tapasztalattal rendelkeznek valamint, hogy nagyon képzett szakoktatók várják a tanulókat. Mindannyian tájékozottak a mezőgazdaságban és napra készek ezekben az információkban. Az általuk oktatott hallgatók nagyon jó eredményeket értek el és rendkívül jól vizsgáztak.

A tanfolyamhoz szükséges segédleteket, tematikát a tanulók mind nyomtatott és elektronikus formában is megkapják. Az Aranykalászos gazdák képzése a következő témakörökett érinti: növénytermesztés, kereskedelem, állattartás,  mezőgazdasági géptan, kertészeti ismeretek, ezen felül szó lesz még a támogatási jogcímek és azok igénybevételének lehetőségeiről is. A budapesti tanfolyamra való jelentkezésnek a feltételei közé tartozik, hogy nyolc általános iskolai végzettséggel minimum rendelkezik az illető, B vagy T kategóriás jogosítvány és háziorvosi alkalmassági igazolás is szükséges.

Az Aranykalászos gazda képzés Budapesten az alábbi módon érhető el, a jelentkezést ezeken az elérhetőségeken lehet bonyolítani:
aranykalaszos gazda info

Mátrix Oktatsási Kft. Eng. sz.:E-000197/2014 Nyil. sz.:E-000197/2014/A027